Az eredeti Receptkönyv – amely jelenleg az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának gyűjteményében található Washingtonban – létezése és fennmaradása két nőnek köszönhető: az édesanyámnak, aki megírta, és a háború előtt a családunknál szolgáló szakácsnőnek, aki megmentette a könyvet.
A Receptkönyv írója, édesanyám,Fenyves Lajosné Geréb Klára, Szabadkán született 1897-ben. Klára édesapja, Geréb Miklós (eredeti családnevén Geiger) ügyvéd volt.Klára édesanyja, Taussig Mariska a jól ismert szabadkai kereskedő, Taussig Vilmos, az Emporium (áruház) tulajdonosának lánya volt. Az áruház selymet, vásznat és más textileket importált vagonszámra Lyonból és Milánóból. A selymet a bunyevác asszonyok vasárnapi ruháihoz használták fel. Klára a Szabadkai Leánygimnáziumban végzett 1915-ben, majd felvették az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába(a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) Budapesten. Fennmaradt munkáinak nagy részét az egyetemen töltött évei alatt készítette. Később egy sor tanulmányútra indult: 1921 és 1923 között Ausztriában volt, majd 1924-ben Olaszországban, 1926-ban pedig Franciaországban. Az 1920-as és 1930-as évekből származó újságcikkek tanúsága szerint ezekben az években egyéni és csoportos kiállításokon vett részt, plakátokat tervezett, könyveket illusztrált, a szabadkai zsinagóga tóraszekrény-takaró függönyét tervezte és kivitelezte, valamint kiállításokról és könyvekről szóló kritikákat írt.
Édesapám, Fenyves Lajos(eredeti családnevén Friedman) 1889-ben, Makón született, ahol az apja, Ignác Friedmanegy cserzőműhelyben dolgozott, ami a felesége, Neu Katarinacsaládjának tulajdonában volt. A család 1903-ban költözött Szabadkára, ahol Ignácfakereskedő lett. A gimnázium befejezését követően Lajos Horvátországba ment dolgozni, hogy támogassa bátyja, Fenyves Ferencegyetemi tanulmányait. Miután Ferenc 1908-ban visszatért Szabadkára, a Bácsmegyei Naplófőszerkesztője lett, majd 1913-ban a Fenyves ésTársaivállalat (melyben Lajos volt az üzlettárs) lett az újság és a Minerva Kiadótulajdonosa, édesapám pedig a Minerva igazgatója. Nincsenek róla feljegyzéseink, hogy Klára mikor kezdett el illusztrációkat és reklámokat készíteni az újságba, ám a családi legenda szerint akkor találkoztak édesapámmal, amikor az 1920-as években megbízta őt a frissen átnevezett Napló címlapjának újratervezésével. 1927. május 30-án Szabadkán házasodtak össze. A dátumot leszámítva semmit nem tudok, sem az udvarlás menetéről, sem az esküvőről, sem a nászútról. Azt sem tudom, hogy a Fenyves család két ága mikor költözött a Minerva Kiadó épületében (amely ma a városi múzeumnak ad helyet) lévő két lakásba. Eszti, a nővérem 1929-ben született, én pedig 1931-ben.
A szakácsnőnknek, Marisnak – akinek családi nevét nem tudom, hiszen soha nem szólítottuk a teljes nevén – és férjének, Pistánakvolt egy kis háza a város szélén. Hét közben Maris általában a lakásunk cselédszobájában lakott, és a szombati ebéd után hazament, majd hétfő reggel tért vissza. Maris nagydarab asszony volt, aki megkövetelte a tiszteletet a többi cselédtől, a mosónőktől, az idénymunkásoktól, akik a befőzési és tartósítási munkákban segítettek, valamint a piaci árusoktól is, ám elsősorban Esztitől és tőlem. Mi ketten Mariskonyhájában nem szívesen látott segítőknek számítottunk; mindegy, hogy borsófejtésről, diótörésről vagy gyümölcspucolásról volt szó, a munkánk gyümölcsének nagyja a kijelölt edények helyett mindig a gyomrunkban végezte. A külföldi ételek nevei Maris erősen magyaros kiejtése által jelentősen megváltoztak: az „Irish stew”egy szó: „ájristyú” lett, míg a „majonéz” kettő: „majom ész”. Ennek köszönhetően Eszti és én hozzá se nyúltunk, és semmit nem voltunk hajlandók megenni, ami majonézzel készült.
A családunk rendszeresen összegyűlt a nap két fő étkezésére. Az ebédet néha sietve kellett elfogyasztanunk, mert édesapánknak vissza kellett mennie a földszinten lévő irodába, míg Esztinek és nekem az iskolába. Vacsorára könnyebb ételeket ettünk, és nyugodtabban költöttük el azokat, még ha gyakran késve is kezdtünk. Ugyanis édesapám addig nem jött fel az emeletre, amíg a nagy rotációs nyomdagép a következő napi újságot nyomtatta, és el nem indult az első teherautó, amely a városon kívülre szánt újságszállítmányt vitte. Eszti és én különösen szerettük a csütörtök esti húsmentes étkezéseket, amikor túrót és tejfölt ettünk friss zöldségekkel. Egy másik kedvenc ételünk Maris különleges sült darált pulykája volt: a darált húst ráhalmozta az egészben hagyott mellcsontra, majd az egészet megsütötte. Eszti és én elrágcsálhattuk a ropogós húsdarabokat, amelyek a csontokra tapadtak. Ott volt még a tradicionális babbal készült zsidó étel, a sólet, amelyet Friedman nagymama péntekenként készített, hogy szombaton ne kelljen dolgozni vele, majd minden héten elküldte nekünk a szombati ebédre. Egy másik kedvenc étkezésünket iskola vagy hittan után költöttük el édesanyánkkal együtt. Maris ilyenkor valami könnyű harapnivalót készített nekünk. Általában valamit, ami az aznapi vacsorára készült ételből maradt meg: főtt burgonyát, pontyikrát, csontból származó velőt, baromfizúzát, levestyúk tojását, esetleg valami friss zöldséget vagy gyümölcsöt.
Fenves J. Steven