Annak, aki Szabadkán született, élt, szeretett, alkotott, tanult vagy tanították, esetleg tanított, aki itt volt
turista, átutazó vagy látogató, itt házasodott, dolgozott, telepedett le vagy költözött innét el, Szabadkán halt meg, gyászolták és eltemették, de el nem felejtették vagy mégis.
A gazdag, nagygyomru Szuboticán éppen olyan volt az élet, mint a többi városban. Tespedt, eseménytelen és vidám. Ettek, ittak, temettek és házasodtak. (Szegedi Emil) Amikor a szomszédos városokat árvíz öntötte el, földrengés sújtotta porba, városunk árkos-gödrös utcáin legfeljebb csak örvénylő porfelhők jelezték a közeli katasztrófákat. A város polgárai azzal a megnyugtató, biztos tudattal végezték mindennapi munkájukat, hogyha az egész világ el is pusztul, Szabadka és környező szállásai
zavartalanul keringenek tovább a világűrben. (Munk Artúr) Nincsen probléma, és nincsen kérdés, / senki dús nincsen, és sok a koldus. (Gál László) Őszre fordultával indult meg a társasélet a városban. A földbirtokos családok hazajöttek kúriáikba, Palics lakói is beköltöztek téli otthonaikba. A színházon kívül élénk vendéglői élet volt, három elsőrendű szálloda, az Arany Bárány, a Pest, a Nemzeti éttermei és kávéházai látogatottak voltak. Az Arany Bárány országszerte ismert volt, a debreceni Arany Bikával és a kassai Schalk-házzal volt egy színvonalon. (Frankl István) Ott is repültem, vígan, lent Szabadkán, / hol szerb nők nyakán aranypénz csörög. / Hol fojtó por száll az idők szaladtán, és sűrűbbek a borok és sörök. (Somlyó Zoltán) A szabadkai közönség szerette a színészeit, nemcsak a színházba látogatott el hozzájuk, hanem meghívta őket az otthonába is. Mint családtagok, úgy jártunk ki-be az előkelő uri házakba. Persze, régi szabadkai szokás szerint, rengeteget kellett innunk. (Komlós Vilmos) „Itt volt Kabos Gyula kórista! Lesz itt még színész is.” (Kabos Gyula) 1918. október elsején térdig ért a sár, amikor megérkeztem. A bunyevác-Párizs nem fogadott tulságosan melegen. (Stella Adorján) Annak, aki Szuboticán született, még
akkor sem szabad megfeledkeznie bácskai voltáról, ha egyéb köze nincs is a városhoz, minthogy ott ver-
te föl csecsemő-vinyogásaival a derék szomszédok házának csendjét. (Molnár Jenő)